Hajrá, Versenyló!

Beszélgetés Kun Ágnes Anna énekesnővel

Fiatal, nagyon csinos lány ül az asztalnál. Mosolyogva mutatkozik be, kézfogása, megjelenése határozott. Ő azon szerencsések egyike, aki a többszáz jelentkező közül Placido Domingo nemzetközi énekversenyen a középdöntőig eljutott. A világhírű tenoristának, aki tavaly Pécsett lépett fel, olyannyira megtetszett a város, hogy idén júliusban ott rendezte meg a róla elnevezett versenyt. Az elő- és középdöntő Pécsett zajlott, a gála Budapesten.

Kun Ágnes Annáról még azt is tudhatjuk, hogy a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziumába járt, és mellette kántorképzőbe. Az ottani hangképző tanára javasolta, hogy tanuljon énekelni is. Nem talált megfelelő énektanárt Kecskeméten, így került Schultz Katalinhoz az érettségi előtt egy hónappal. Felvételizett a Károli Gáspár Egyetemre, és teológus lett. Úgy gondolta, ha utána felveszik a Zeneakadémiára, akkor azt is elvégzi. Miután a lelkészi hivatás teljes embert követel, és ő nem akart rossz lelkész lenni, így most a zenei pálya mellett tette le hitvallását.

Látom az életrajzodból, hogy nem vagy a Magyar Állami Operaház tagja. Hogyan lehetséges ez?
Valóban nem vagyok tagja. Tavaly végeztem a Zeneakadémián, énekművész szakon, Pászthy Júlia növendékeként. Nem jártam külön Kovalik Balázs opera osztályába. Az a helyzet, hogy az operatanszakon végzettek nagyjából lefedik az operaházi keresletet. Ebben az évben inkább külföldön próbáltam szerencsét, különböző zenei menedzsereket kerestem. Szerencsém volt, mert találtam Düsseldorfban és Münchenben is egyet. Nagyon bízom abban, hogy ők még több külföldi fellépést tudnak nekem majd szerezni. Természetesen minden vágyam, hogy a Magyar Operaházban fellépjek majd valamikor, hiszen van két nagy szerepálmom, és ezeket bármikor elénekelném. Bizonyára el fog jönni ennek is az ideje. A közeljövőben megyek egy meghallgatásra, majd meglátjuk, hogy tetszem-e, vagy nem.

Babonás vagy, vagy elárulod, hogy melyik a két szerepálmod?
Nem vagyok babonás. Az egyik a Kékszakállú Juditja, a másik, természetesen, mint minden mezzonak, Bizet Carmenja. Gyakorlatilag, talán a Carmen miatt is kezdtem el énekelni. Abba szerettem bele, főleg a Julia Migenes-Johnson és Domingo főszereplésével készült operafilmbe; az olyan zseniális, hogy annál jobb számomra nincs is talán.

Látsz-e arra lehetőséget, hogy énektanszakot végezvén, betörhess az operaszínpadra, és ott különböző szerepeket elénekelhess? Vagy külföldi színpadokra és szerződésekben gondolkodsz?
Én most is szerepelek színpadon, a Nemzeti Színházban, de sajnos az valóban nem az Operaház. Igen, arra gondolok, hogy külföld, bár nagyon lokálpatriota vagyok. Azt kell, hogy mondjam, az opera, egy nemzetközi műfaj, és nemzetközi porondon mérettetik meg igazán az énekes képessége, hogy valóban énekes-e, vagy sem. Itthon talán hajlamosabbak arra, hogy kiválasszanak valakit, végigénekeltessenek vele mindent, és aztán rámegy egy sikeresnek induló énekesi karrier, s végül eltűnik egy süllyesztőbe. Külföldön jobban odafigyelnek arra, hogy valaki egyik nap ne Wagnert, a következő napon pedig J. Mozartot énekeljen, mert úgy nem lehet egy teljes életpályát végigénekelni. Most még abban a korban vagyok, amikor versenyekre mehetek, és kipróbálhatom magam. 2006-ban megnyertem a Simándy énekversenyt, és tavaly Hollandiában, egy nagy nemzetközi versenyen, a középdöntőig jutottam el. A holland verseny, azért is volt különleges, mert volt egy kötelezően megadott darab, egy huszadik századi zenemű, amelyet egy holland zeneszerző írt. Az a megtiszteltetés ért, hogy velem mutatta be azt a darabját, amelyet kimondottan arra a versenyre írt.

Fotó: Nink László

Fotó: Nink László

Idén két nagy nemzetközi versenyre jelentkeztél, és mind a kettőre bejutottál, azon kevesek közé, akiket a több száz jelentkező közül kiválasztottak. Mi, személyesen a Domingo versenyen láthattunk, hallhattunk, és izgulhattunk érted. Mik a tapasztalataid a versenyről?
Nagyon jók. Bár nem voltam döntős, de azt hiszem már az óriási dolog, hogy 1400 versenyző közül választottak ki, és kerültem a szerencsés negyven közé, akik versenyezhettek. Minden évben nagy harcok folynak, hogy hol rendezzék meg ezt a rangos nemzetközi eseményt, és idén először Magyarországra, és Pécsre esett a választása Domingónak. Maga a verseny, számomra hatalmas élmény volt. Valóban a legjobbak versenyeztek. Olyan barátságok alakultak ki, amelyeket más versenyeken nem lehet tapasztalni. Domingo remekül kitalálta, hogy azokat a versenyzőket, akik menetközben kiesnek, nem engedi haza, hanem végig együtt tartja a csapatot. Azzal, hogy ők már nincsenek versenyhelyzetben, megszűnik köztük a rivalizálás. Nem kötelező megnézni a többi versenyzőt, de mindenkit érdekel, hogy kivel mi történik a későbbiekben. Közösek a programok, a gálára is együtt készülünk. Nagyon jó hangulatban gyakoroltuk és tanultuk meg az Operalia himnuszát, amelynek zenéjét Domingo fia szerezte. A zsűri tagjai természetesen a nemzetközi nagy operaházak igazgatóiból, a világ legismertebb menedzsereiből, az operaélet legismertebb és legbefolyásosabb embereiből áll. Azokat, akik menetközben kiestek, Domingo nagy odafigyeléssel nyugtatta meg, hogy előbb fog megcsörrenni a telefonjuk otthon és kérik majd fel egy fellépésre őket, mint azt ők gondolnák. Hatalmas szervezőgárdával dolgozik.

Milyen ember Domingo a civil életben?
Végtelenül közvetlen, bármikor, bármivel meg lehet őt keresni. Például a gála után volt a Hiltonban egy vacsora, bárki odamehetett hozzá, és kérdezhette őt. Mindenkivel elbeszélgetett, tanácsot adott, ha kérték rá, és mindezt nem egy világhírű művész lekezelő stílusában tette, hanem kedvesen. Én is beszélgettem vele, nekem is adott tanácsokat.

Konkrétan mit?
Nagyon kedves volt. Nekem konkrétan azt ajánlotta, hogy a francia vonalat és repertoárt erősítsem, mert úgy érzi, az igazán jól áll a személyiségemhez és a hangomhoz. Érdekes, hogy bár nem tanultam soha ezt a nyelvet, sokan néznek franciának, és a szövegek is hamar megmaradnak a fejemben. Talán itt lenne az ideje, hogy komolyan foglalkozzam vele, nem? - nevet Ágnes. Nagyon jól ráérez arra, hogy kinek mi való és milyen irányba próbáljon fejlődni. Az én Carmen áriámat nagyon dicsérte, és rendben találta. Azt hiszem, mielőtt Pécsre érkezett, éppen Veronában vezényelte ezt az operát és Komlósi Ildikó volt a címszereplő.

A Te életedben ez a verseny és az itt elért eredmény hol foglal helyet?
Nekünk, magyaroknak sajnos van egy rossz tulajdonságunk. Ha valaki egy versenyen „csak” második, arra már azt mondják, hogy: ó csak második, pedig odáig eljutni és bekerülni, az már egy rang. Ezzel sajnos hajlamosak vagyunk mindent leértékelni. És azért, mert leértékelnek, sokkal jobban belemennek például az énekesek a rivalizálásba. Úgy tapasztalom, hogy Magyarországon nagyon sokszor konkurensnek tekintik egymást az énekesek. Itt ezen a versenyen, akármekkora volt a tét, emberként tekintettek egymásra az énekesek. Nem kollegiális kapcsolatok alakultak ki, hanem barátságok.

Rutinos versenyző vagy már, hiszen 2006-ban például megnyerted a Simándy énekversenyt. Hogy érzed, melyikből lesz nagyobb a hasznod. Csúnya szó, de csak így tudom kérdezni.
Minden versenyen részt kell venni, ahhoz, hogy az embert jobban megismerjék, hogy forogjon a szakmában a neve. Október végén részt veszek majd Svájcban, Genfben a Concours de Geneve-en, ahová harmincöt résztvevőt választottak ki. Szintén nagyon rangos zenei esemény lesz. Már láttam a résztvevők listáját és találkoztam olyan névvel, aki ott volt a pécsi versenyen is. Nem biztos, hogy azokból lesznek a világsztárok, akik nyertek a Domingo versenyen.

Annak idején hogy jelentkeztél a Domingo énekversenyre?
Hát az egy kicsit kalandos volt - mondja nevetve Ágnes Anna. Amikor menedzsereket kerestem, készítenem kellett egy zenei prezentációs anyagot. Megkértem a korrepetitoromat, hogy vegyünk fel még öt áriát is, csak úgy tartalékba. A Domingo verseny határidejének lejárta előtt két nappal, megkérdezte tőlem valaki, hogy jelentkeztem-e. Ha nekem akkor nincs tartalékban az az öt felvett ária, akkor kevés lett volna az idő a jelentkezésre. Szerencsére kettőt kiválasztottam és elküldtem meghallgatásra, és az alapján beválasztottak.

Hogyan választja ki a nemzetközi zsűri, a világ több országából jelentkező versenyzőket?
Valamennyi jelentkező CD-jét elküldik a világ öt pontjára, ahol különböző neves operaházi igazgatók, intendánsok, zenei szakemberek azokat meghallgatják, és mindegyiket pontozzák. Azonban azt nem tudják, hogy a másik ember kinek mennyi pontot adott, így elfogulatlan eredmény születik. Domingo nem pontoz, de mivel ő a zsűri elnöke, vétójoga van, és a záró esten mindig ő vezényel.

Láttad már valahol személyesen Domingot énekelni?
Igen, Pécsen a gálán fantasztikusan énekelt. Hihetetlen, hogy még mindig miket tud művelni a hangjával. A három tenor közül nekem mindig is ő volt a kedvencem. Igaz, hogy Pavarottiból áradt, a hang, Carreras, egy finom, törékeny ember, de Domingó számomra az a művész, akire úgy gondolok, mint akinek minden kiénekelt hangja mögött tartalom is van. Azt gondolom, hogy egy énekesnek ne csak hangja, hanem esze is legyen. Ő művész a szó legszebb és legszentebb értelmében.

Nyáron részt vettél egy mesterkurzuson, Szombathelyen.
Az egyik nagy szerepálmomat, a Kékszakállú herceg várát tanulmányoztuk, énekeltük, különböző rendező és karmesterszakosokkal, Eötvös Péter, Kovalik Balázs és Vajda Gergely irányításával. Nagy élmény volt, és a közönségnek is nagyon tetszett. A szombat- helyiek már felkértek Haydn A patikus című operájának egy szerepére. Biztos izgalmas feladat lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Placido Domingo és Gál Máté társaságában

Ki a kedvenc zeneszerződ?
Nincs kedvencem. Amikor elkezdek egy szerepet tanulni, és az elején úgy érzem, nem annyira nekem való az a szerep, mert valamiért nem tetszik, de ahogy belemerülök a megtanulásába, egyre szimpatikusabb lesz számomra. Szerintem minden zenének van külön érdekessége. Egy barokk zenét egészen másképp kell énekelni, mint egy romantikust. Mindegyiknek megvan a maga szépsége. Hozzám talán mégis a romantikusok és a huszadik századi zene áll a legközelebb. Úgy érzem, hogy azt jobban meg tudom fogni.

A huszadik századi zene alatt pontosabban mely zeneszerzőkre gondolsz?
Bartókot minden mennyiségben szeretem, de képes vagyok megtanulni egy modern, kortárs zeneszerző művét is. Az ember érzi, hogy mi az, ami még közel áll a szívéhez, és mi az, ami már nem. Vannak szerepek, ahol az ember ránéz a kottára, és ha nem is tudja a szerepet, mert meg kell azt tanulnia, és kigyakorolnia, de érzi, hogy ott van a torkában, és azt neki írták. Amelyeket pedig „csak” megtanul az ember, megcsinálja jól, és mégis azt érzi, hogy nem teljesen az övé.

A siker szele, vagy talán nem csak a szele, hanem maga a siker is ért már téged, de kudarc ért-e már?
Igen, ért. A sikert nehezebb feldolgoznia az embernek, mégpedig azért, mert akkor kiderül, hogy ki az igazi barát. Akkor lehet érezni, hogy ki az, aki igazán örül velem, és ki az, aki csak eljátssza az örömöt. A kudarcban sokkal többen jönnek, hogy pátyolgassanak, vigasztaljanak.

Számodra nem jelenti a pillanatnyi siker azt, hogy most elégedetten hátra dőlhetsz, és ne csinálj egy ideig semmit?
Nem, mert iszonyatosan maximalista vagyok, és soha nem vagyok elégedett magammal. Bízom benne, hogy ez a veszély engem nem fenyegethet. Mindig többet szeretnék nyújtani, mint amit tudok, és mindig nagyon szégyellem magam, ha színészi eszközökkel oldok meg technikai hibákat, átverem a nézőt. Ez a pálya olyan, hogy bizonyos szituációkban ezt az ember meg tudja tenni, csak nem tisztességes, és nem éri meg. Hosszú távon érzik, hogy őszintén énekelek, és mindent megtettem, vagy pedig nem. Hogy én mit szeretnék elérni? Nem tudom. Bízom az Úr Istenben, hogy oda fog vezérelni, ahol nekem a legjobb.

Szeretnék veled találkozni, a verseny után, mint a győztesek egyikével.

„Hajrá, versenyló!”